|
Leírás
|
|
|
|
Valamikor párezer esztendővel ezelőtt (történetünk kb. 5000 éve játszódott le) a mai argentin Chaco (igen, az ifjúsági regényekből ismert Gran Chaco-ról van szó) és Santiago del Estero tartomány területén indiánok éltek. Szétszórtan, ritkásan lakott bokros-fás szavannavidék volt, ám egy napon az indiánok azt látták, hogy az égből hatalmas fényesség szakad ki, mintha csak a Nap egy darabja hullna alá, s földet érve felgyújtotta az erdőt, lángba borítva a környéket, megölve sok embert is arrafelé. A vidék számos törzse különböző módon emlékezik meg az eseményről. Egy éjszaka, amikor az emberek aludtak, valaki felébredt, s látta, hogy vérzik a Hold. Jaguárok támadtak a Holdra, ám ezek a jaguárok nem valódi állatok, hanem meghaltak gonosz lelkei voltak. Az indián, aki észrevette az eseményt, felkeltette a többieket, s mindenki nagy zajt csapott fa eszközeiket összeütögetve, dobokat verve, akkora zajt, amekkorát csak bírtak, hátha elijeszik a gonosz szellemeket. Azonban mindhiába, a Holdból végül darabok szakadtak ki, amelyek a földre hullva hatalmas tűzvészt okoztak ott. A tűz olyan hatalmas volt, hogy alig menekült meg valaki: csak azok maradtak életben, akik a kákával övezett tavakba bújtak, máshol még a víz is felforrt a lángok miatt. A holtak lelkei aztán a tűz elcsitultálval madárrá váltak s elröppentek. Másik nép szerint a Holdat rendszeresen marcangolja egy jaguár, s amikor kitép belőle egy-egy darabot, az a Földre hullócsillagként zuhan, ám ha túl nagy darabot hasít ki, a darab a Földön tűzvészt okoz.
A tüzek során nagyon sokan meghaltak, ám közülük az arra érdemesek felragadtattak az égbe, s csillagképek formájában máig láthatók. Mások szerint tűzeső hullott az égből, ez a tűz a Nap darabjaiból volt, nagy sötétség követte, sokan meghaltak, s akik meghaltak, kajmánokká változtak. Mivel a meteorithullást nagy területről jól lehetett látni, sok nép megőrizte az emlékét. Ugyanezek a népek ünnepelnek egy olyan napot az esztendőben, amikor az egyik vasmeteorit-darab felfénylik, belőle a Napig érő ragyogó fa nő, s apró fémcsengettyűk édes hangján csilingel, amely betölti az egész vidéket.
Aztán a meteoritok szaggatta táj zarándokhellyé lett, később már úgy emlegették, mint a helyet, ahová a napisten ajándékot rakott, hogy az emberek használati tárgyakat készíthessenek belőlük. A Campo del Cielo meteoritjai ugyanis hatalmas vasmeteoritok, amelyek anyagát az évszázadokkal későbbi fémmegmunkálás felhasználta. Nem maroknyi kis darabkákról van szó, hanem sok tonnás óriási tömbökről, amelyek pont a népi emlékezet által megőriztetett formájukban kerültek a spanyol hódítók figyelmébe is. 84 évvel Amerika felfedezése után az egyik első katonai expedíciót Campo del Cielo területére vezették. A kb. 2400 négyzetkilométeres területen szétszóva találhatók meg a meteorit darabjai. Valószínűleg egyetlen hatalmas tömb érte el a légkörünket, amely ott zuhantában szétrobbant, s így terített be ekkora területet a földet érő vasmeteoritot. (A meteorit különböző, megmaradt darabjainak elemzése 90-95% körüli vastartalom mellett nikkel, kobalt, króm, wolfram, iridium, szén, arzén, titán, molibdén, vanádium, ón, szilícium változó arányú, de minimális jelenlétét is kimutatta) A becsapódási kráterek (hivatalosan 22 van) maradványai közül a legnagyobb kb. 70 méteres átmérőjű. A meteorit darabjainak egy része elrozsdált, vagyis nagy vörös köveknek tűnnek, ám széttörve ragyogó fémet láthatunk. Természetesen sokat fel is használtak belőlük, többek közt Monroe USA elnök is kapott egy pisztolyt, amelynek anyaga a Campo del Cielo meteoritjaiból készült. A legrejtélyesebb darab a Meson de Fierro (vasasztal) nevű, amelyet többször megtaláltak már, elsőként 1576-ban a legelső expedíció során, amikor kb 18 tonnásra becsülte Miraval kapitány, az kutatóút vezetője.
|
|
|
|
Kevésbé nézett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Öntözés
(36)
Magyarország
2012.04.04. 9:59:17 |
|
|
|
|
|
|
|